Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szódabikarbóna, a mindent tudó!

 

Nehéz elképzelni olyan háztartási terméket, amit több célra lehetne felhasználni, mint a szódabikarbónát. Amellett, hogy eltávolítja a házban megbújó kellemetlen szagokat, a süteményeket megemeli a sütőben, segíti tisztára mosni a koszos edényeket, ez a termék még számos gyógyászati célra is felhasználható.

 

Ha kicsit jobban megismerjük a szódabikarbóna (nátrium-hidrogén-karbonát) kémiáját, akkor megértjük, hogy miért is használhatjuk a konyhában és a gyógyászatban is. A nátrium-hidrogénkarbonát enyhén lúgos, vízben jól oldódó só. Bikarbonát-ionból (HCO3-), és nátrium-ionból (Na+) áll. A savakat semlegesíti, és közben szén-dioxid szabadul fel. A szódagyártás és más vegyipari folyamatok mellékterméke. A környezetre ártalmatlan, sokoldalúan használható.

 

Amit a gyógyszergyártók nem mondanak el! A rák ellen használható szódabikarbónás kezelésnek, szemben a hagyományos orvosi terápiákkal, semmilyen mellékhatása nincs. Szájon át adagolva egy hétig két kávéskanál szódabikarbóna egy pohár vízben feloldva is segíthet. Ezzel párhuzamosan naponta ötszázalékos szódabikarbónás fürdést valamint naponta három-hat alkalommal 5 százalékos szódabikarbonátos beöntést javasolt a daganatos betegeknek. Tullio Simoncini professzor szerint a szervezet méregtelenítése, gyors lúgosítása, a magas NaHCO3-koncentráció révén a gombák elhalnak, és az immunrendszerünk megerősödik.

 

Jótékony hatásai a szervezetre:

 

Lúgosításhoz: Egy hónapon keresztül minden reggel éhgyomorra fogyassz el egy pohár, forró vizet egy kis teáskanál szódabikarbónával, mégpedig olyan forrón és gyorsan, amilyen gyorsan csak tudod. (A szódabikarbonát 2 evőkanál hideg vízben oldd fel, majd utána öntsd rá a forró vizet.) Tíz perc elteltével igyál egy pohár hideg, lehetőleg tisztított vizet, amelyhez csepegtess 10-12 csepp frissen facsart citromlevet. Utána 30 percig ne egyél! Ha egy hónapon keresztül betartod a kúrát, már egy hét után könnyebbnek és vidámabbnak érezheted magad, mert a savak közömbösítése és kiválasztása teljes gőzzel megindul a szervezetedben.

 

Rovarcsípésre: A szódabikarbóna enyhíti a rovarcsípések tüneteit, mint a viszketés, a bőrpír és a fájdalom. Keverjünk össze 3 teáskanál szódabikarbónát, egy teáskanál vízzel és a masszával többször dörzsöljük be a csípéseket.

 

Gyomorégésre: A gyomorégésre is kiválóan alkalmas a szódabikarbóna. A gyomorégést a gyomorban levő sav túltengése okozza, így a gyomorsav a nyelőcsőbe is kerülhet. A nátrium-hidrogén-karbonát azonban képes semlegesíteni a gyomorsavat. A megfelelő adag a felnőttek esetében fél teáskanálnyi, amit egy pohár hideg vízben feloldva kell elfogyasztani. Ezt az adagot két óránként megismételhetjük.

 

Fürdővízbe: A teljes test méregtelenítése és fertőtlenítése szódabikarbonátos fürdővel is lehetséges (kb. 25-30 perces fürdési idővel), amikor a fürdővízbe 3 evőkanál szódabikarbónát is keverünk, de külön csak lábfürdő is készíthető, a lábfürdő után pedig lehetőleg gyapjú zokniban is aludjunk. A szódabikarbonátos lábfürdő gombásodás és fokozott lábizzadás ellen is véd, illetve kezel. Kiváló kéztisztító hatás érhető el a szódabikarbónával, mely a köröm fehérítéséhez is megfelelő (áztassuk 1-2 evőkanál szódabikarbóna-vizes oldatban a körmöket a körömápolás előtt). Fürdővízhez adva a napégett bőr fájdalmát jelentősen csökkenti.

 

 

 

Néhány házi praktika a szódabikarbónával:

 

- A teljes test méregtelenítése és fertőtlenítése szódabikarbonátos fürdővel is lehetséges (kb. -25-30 perces fürdési idővel), amikor a fürdővízbe 3 evőkanál szódabikarbónát is keverünk, de külön csak lábfürdő is készíthető, a lábfürdő után pedig lehetőleg gyapjú zokniban is aludjunk. A szódabikarbonátos lábfürdő gombásodás és fokozott lábizzadás ellen is véd, illetve kezel. Kiváló kéztisztító hatás érhető el a szódabikarbónával, mely a köröm fehérítéséhez is megfelelő (áztassuk 1-2 evőkanál szódabikarbóna-vizes oldatban a körmöket a körömápolás előtt). Fürdővízhez adva a napégett bőr fájdalmát jelentősen csökkenti.

 

- Tisztítja a kezet. Nedvesítsük be a kezünket, és enyhén dörzsöljük be szódabikarbónával, mintha csak beszappanoznánk: meglepődve tapasztalhatjuk, hogy kezünk bőre tiszta és lágy lesz tőle. Ha pedig fehéríteni szeretnénk a körmeinket, körömápolás előtt áztassuk be egy tál langyos vízbe, melyhez három evőkanál szódabikarbónát adtunk.

 

- Megőrzik élénk színüket zöldségek, ha főzéskor kevés szódabikarbónát is szórunk a vízébe.

Keményebb és tartósabb marad a tejszínhab, ha felverés előtt egy csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele.

 

- Mosatlan gyümölcsöt soha ne fogyasszunk. Tiszta víz helyett azonban javasolt 1-2 evőkanál szódabikarbónát és egy liter víz keverékét használni a mosáshoz.

 

- A sütemények összeállításánál fele sütőport és fele mennyiség szódabikarbónát használjon, szép egyenletes lesz a tészta.

 

- Ha hajmosás előtt egy maréknyi szódabikarbónát dörzsölünk a száraz fejbőrbe, megszabadít a korpától.

 

- Ha nehezen fő meg a marhahús, tegyen a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Más húsra is érvényes ez az eljárás.

 

- Ha kemény a víz, szórjunk fürdővizünkbe 10 deka szódabikarbónát, mert annak vízlágyító hatása van.

 

- Leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Ha kihűlt, könnyen kitisztíthatjuk a lábast.

 

-A csempére tapadt makacs szennyeződéseket nedves rongyra szórt szódabikarbónával dörzsölhetjük le.

 

- A WC-kagylóba szórjon szódabikarbónát, majd mossuk ki kefével.

 

- Két púpozott kiskanál szódabikarbónából és egy kiskanál citromléből vagy vízből készítsünk sima pépet. Ezzel mossunk fogad, majd hideg vízzel öblögessünk. Fehéríti a fogzománcot.

 

-Noha szagtalan, a szódabikarbóna egyik jó tulajdonsága, hogy képes elnyelni a legzavaróbb illatokat is, mert semlegesíti a baktériumok okozta savas anyagokat. Hasznos a hűtőben, a beépített szekrényben vagy akár megszokott dezodorunk helyett is. Egy kevés port bedörzsölünk a hónaljunkba vagy a lábfejünkbe, és máris elfelejthetjük az izzadságszagot. Beszórhatjuk a cipőnkbe is, majd hagyjuk állni benne egész éjszaka: nemcsak, hogy szagtalanítja a lábbelit, de megakadályozza a későbbi lábgombásodást is.

 

Kéztisztítás: Nedvesítsük be a kezünket, és dörzsöljük be szódabikarbónával, mintha csak beszappanoznánk, kezünk bőre tiszta és lágy lesz tőle. Ha pedig fehéríteni szeretnénk a körmeinket, körömápolás előtt áztassuk be egy tál langyos vízbe, melyhez három evőkanál szódabikarbónát adtunk.

 
 
Fertőtlenítés: Rendszerint nem is gondolunk rá, de a fésűk, kefék, manikűkészlet, smink-ecsetek, szivacsok és más hasonló eszközök a baktériumok melegágyai lehetnek. Alapos tisztítás, fertőtlenítés céljából tegyük azokat speciális áztató-lébe: egy mosdókagylónyi vízbe keverjünk 8 evőkanál szódabikarbónát. Hagyjuk benne állni tisztítandó, ilyen jellegű tárgyainkat egy éjszakán át, majd öblítsük le másnap reggel.
 
Kádfürdő: Heti egy alkalommal kényeztessük testünket vérpezsdítő, tisztító kádfürdővel. Tegyünk fürdővizünkbe 3-5 evőkanál szódabikarbónát, fél marék tengeri sót. Kedvenc illóolajunkból 5-5 cseppet, amit külön elkeverünk egy kis kanál mézzel, tejjel vagy tejszínnel ( eukaliptusz,rozmaring, rózsa) Hatásai: frissít, tisztít, regenerál, vérkeringést fokoz, segíti a bőrlégzést, méreganyagok, bőralatti szennyeződések eltávolítását, segít az elsavasodott szervezetet egyensúlyba hozni.
 

Lábfürdő: 2 hetente vegyünk forró vizes lábfürdőt. Tegyünk a vízbe 1 evőkanál szódabikarbónát, 2 evőkanál tengeri sót, 3 csepp eukaliptusz olajat. Hatásai: talpon keresztül feloldja a savas lerakódásokat a reflexzónákból.

 

 

 
És ez még nem minden:

 

- Ha fáj vagy gyulladt a torkunk, a felső légutakból talpon keresztül levezeti a gyulladást. Szinte azonnal érezzük jótékony hatását. Ha három evőkanál almaecetet is adunk a vízbe megelőzhetjük vele a bőr és körömgombák megjelenését és szaporodását.

 

- Étkezési célra fél teáskanállal kezdve 1 teáskanálra emelve a mennyiséget, segít az elsavasodott szervezet átlúgosításában.

 

- Fogmosásra a nedves fogkefét szódabikarbónába mártjuk 1-csepp teafaolajjal vagy zeolitos porral mosunk fogat. Fertőtlenít, fehérít.

 

- Megőrzik élénk színüket zöldségek, ha főzéskor kevés szódabikarbónát is szórunk a vízébe.

 

- Keményebb és tartósabb marad a tejszínhab, ha felverés előtt egy csipetnyi szódabikarbónát teszünk bele.

 

- Mindenfajta rovarcsípésre kiváló – a szódabikarbóna kevés vízzel keverve hatásos fájdalom- és duzzadtságcsökkentő.

 

- A sütemények összeállításánál fele sütőpor és fele mennyiségű szódabikarbóna használatával, szép egyenletes lesz a tészta.

 

- Ha nehezen fő meg a marhahús, tegyünk a vízbe egy késhegyi szódabikarbónát. Más húsra is érvényes ez az eljárás.

 

- Ha kemény a víz, szórjunk fürdővizünkbe 10 deka szódabikarbónát, mert annak vízlágyító hatása van.

 

- Leégett étel maradványait eltüntethetjük, ha az edényben kevés vízbe kevert szódabikarbónát forralunk. Ha kihűlt, könnyen kitisztíthatjuk a lábast.

 

További szódabikarbónás recept: Szódabikarbóna mint energiaital!

 

 

Forrás: